Keressük az Év Kerékpárútját!

Idén is közönségszavazás dönti el, hogy melyik útszakasz lesz az év kedvence

A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat alkalmából a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarország, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK), a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) és a Magyar Kerékpárosklub (MKK) pályázatot hirdetett, amelyben hazánk legkedveltebb kerékpárútját keresik. A harmadik alkalommal meghirdetett pályázat célja, hogy minél többen ismerjék meg az ország legszebb, legjobban kialakított, illetve karbantartott kerékpárútjait. Március 11. és 25. között, a jelölési szakaszban 59 ajánlás érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 11 utat választott ki. Ezekre most a nagyközönség szavazhat május 4-ig az erre kialakított felületen.

 Olyan útvonal kaphatja meg az Év Kerékpárútja címet, amely izgalmas turisztikai célpont a bringásoknak, illetve minőségében és biztonsági szempontból is kiváló. A pályázat célja, hogy a kerékpárral közlekedők és túrázók megismerjék az ország legjobb desztinációit, emellett pedig a kampány felhívja a nagyközönség figyelmét arra is, hogy az utak építése, fejlesztése és fenntartása is folyamatos munkát igényel. A Közlekedési Kultúra Napja és a kampány legfontosabb üzenete, hogy a kerékpárutak akkor nyújtanak felejthetetlen élményeket, ha azokon biztonságosan közlekedünk, betartjuk a KRESZ szabályait és figyelünk a közlekedés minden más résztvevőjére is.

A következő 11 kerékpárútra lehet szavazni:

  • Barcs-Drávatamási
  • Budapest-Nagykovácsi
  • Budapest-Szentendre
  • Győr-Pannonhalma
  • Kaposvár-Deseda-tó
  • Mezőkövesd-Bükkzsérc
  • Pécs-Orfű
  • Székesfehérvár-Kisfalud
  • Tihany-Örvényes
  • Vác-Ipolydamásd
  • Veszprém-Alsóörs kör

A végeredményt május 5-én fogják kihirdetni a szervezők. Az elmúlt évhez hasonlóan május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napján kerül sor az ünnepélyes átadóra. A Közlekedési Kultúra Napját a Közlekedéstudományi Egyesület, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával 2015 óta szervezi meg azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a biztonságos és kulturált közlekedésre. Ennek a kezdeményezésnek része az Év Kerékpárútja pályázat is.

Forrás: AÖFK